A Jármai

Vizsla 2. Trollból kutya.

2017. május 15. - Jármai

Aki esetleg szemenhányna, hogy minek indít blogot aki nem ír bele, az elmehet a fenébe, mert remek kifogásaim vannak, hogy miért nem írtam az elmúlt két hónapban. De hogy ne kelljen kamuznom, direkt eltörettem az ujjam egy kutyával, hogy ne tudjak gépelni. Erről majd máskor (két-három hónap múlva...)

Aki viszont csak szimplán xanaxon él hatvan napja, hogy mi van a Vizslával, azt meg kell nyugtassam: él és virul. Sőt: még szeretem is. Na...persze nem úgy, hogy "kicsiszőrösszerelmem" hesteggel a rózsaszín virágos keretbe foglalt Instagram fotóival szennyezem a netet, hanem úgy, hogy dolgozunk. Mert kiderült, hogy ez neki kell. Úgy kell neki, mint egy falat kenyér (vagy sólisztgyurma). A Vizsla keres. És talál.

Ott hagytuk abba, hogy mázlista vagyok, mert egy keresésre született kutyát pirított rám a sors. Az úgy volt, hogy januárban végső kétségbeesésemben mantrailingezni kezdtem. Van némi kutyás múltam, másik kutyámmal belenéztünk már ebbe a sportba, de akkor valahogy nem varázsolt el. Most azonban azt gondoltam kell valami új kihívás, hogy ne csapjam agyon ezt a kutyát, annál is inkább, mert januárban mínusz 20 fok volt, csákánnyal se tudtam volna gödröt ásni neki a kertben. Az első edzésen gazdikeresés a feladat, pechemre meg is talált engem, mondta Adri (az oktató) hogy lelkes a kutya, kajával jól motiválható. (Gondoltam, jóhogy... hát megenné ez a jövő hetet is bazmeg, arra keresek, hogy etessem, még a dogot is az asztal alá eszi, pedig az is annyit fogyaszt, mint egy IFA) A második-harmadik alkalommal, miután mindig szépen megtalált, következett a flip, vagyis amikor a gazda megtalálása után lendületből távozik a jutalommal az addigi vezető, és most már őt kéne megtalálni gyorsba', nekünk együtt, mert hiszen lelépett a mindennél finomabb, öt napos virslivel. Ekkor a Vizsla leült elém, nézett okosan, hogy hát akkor most mi a feladat, mert hogy én itt vagyok, nem mentem sehova, más meg ugye nem fontos. Ezen kicsit meghatódtam, de még mindig erősebb volt az érzés, hogy ez a kutya ehhez is hülye, kész vége nincs más hátra, ha sietek még nyitva a gazdabolt, veszek csákányt. De Adri belezavart ebbe a szép gondolatmenetbe, aszondja: próbáljuk meg újra. Mondom jó...

Ember el, kaja nála, kutya utánanéz, aztán hátra, rám, én meg mondom: keresd!

...

És akkor az történt, hogy megértette. Felvillant a lámpa, egyetlen másodperc volt, láttam az arcán a döbbenetet, hogy "mosttényéleg én???!!!" "mehetek?" "a kaja után????" "jihááá!" Elindult, mint akit zsinóron húznak, szépen, orra fenn, profin, gyönyörűen. Persze nem ment messze a bújó, meglett, Vizsla fellökte, kizabálta a kezéből a kaját, és ezért életében először dícséretet kapott. Én meg büszke voltam rá...szintén életében először....

Úgy ment vissza a kocsihoz, mint ha minimum Oscar szobrot nyert volna (sólisztből), két méretet nőtt, és szerintem ott helyben hízott is. (Azóta hízott többet is, most már rajta marad a kaja szépen, megbízható, kedves barátaim le is dagadtozták a minap, és mivel bennük bízhatok, most is igazat adok nekik)

Természetesen nem hagytuk abba azóta sem. Egyre jobb, ügyesebb, és töretlen a lelkesedése. A stílusa továbbra is nagyon szép, hihetetlenül magabiztos, és más vezetővel is szépen dolgozik. (Aurél barátom volt a bal kezem, amíg gipszes voltam, örök hála érte:D) A Vizsla arca kisimult, játszik más kutyákkal, és maga is kezd már teljesen olyan lenni, mint egy kutya. Én meg kezdek úgy viselkedni, mint a gazdája.

Hát így szerettem meg a Vizslát. 

 

ps: azért ha rózsaszín keretes képek jelennek meg az Instagram profilomon, valaki lőjön le.

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jarmai.blog.hu/api/trackback/id/tr5912506297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.